2010. június 5., szombat

Ne szólj szám!


Vegye meg bátran, nem fog engem megszólni érte! – mondta a néni a tiszafüredi piacon. Nem értettem a furcsa mondatot, pedig amikor megemeltem a konyhakész nyolc hetes csirkét és éreztem, hogy milyen súlyos, mennyivel sűrűbb a húsa mint ipari versenytársainak és milyen szépen természetesen sárga a bőre, gondolhattam volna, hogy tényleg nem fogom megszólni majd a nénit ezért. Mivel nem tudott visszaadni, megvettem még a 20 db. tojását is. Ehhez nem fűzött kommentárt, nem állította hogy bio, hogy gyönyörű a sárgája, hogy ökológiai gazdálkodásból van, hogy boldogok-e a tyúkok – a tojás az tojás, nincs mit ehhez hozzátenni. (25 Ft/db, csak bosszantásképpen mondom!)

Egyéb viszonylatokban is elaléltam a piactól. Pl. attól hogy egy kis standon is 10-15 féle paprikapalánta kapható, a paradicsomokról pedig hosszas előadássorozatot hallgattam végig. Meglepett, hogy mennyiféle szempont számít a megfelelő fajta kiválasztásánál. Meghatódtam az ismeretlen néni történetén, aki már harmadszorra veszi meg az évi 100 palántát, mert a vihar minduntalan tönkrevágja a kertjét, pedig ő a családi őröltpaprika-felelős, muszáj előteremtenie azt a néhány kilót. A palántaárus harmadszorra már nagyvonalú ajánlattal kedvezett a néninek.

A csirkével nem akartam sokat figurázni, gondoltam ha megsütöm, úgy érződik igazán majd az íze. Újkrumpli gőzben párolva, vajjal és (saját!) petrezselymemmel keverve, sült fokhagymagerezdek és (saját!) kaprommal készült mártás járt még mellé.

A nénit nem szólhatom meg. Becsületes üzletet kötöttünk, a szárnyas már sütéskor is kellemes illatot üzent, nem azt a vészjósló dögszag-utánérzést, amivel egyre gyakrabban találkozom a bolti csirkéknél. Térfogatvesztése normális volt, a húsa omlós és finom, élvezettel szopogattam le minden kis csontját. Magammal is kötök egy üzletet: eztán minden második csirkeevést kihagyok, az így megtakarított pénzt pedig falusi csirkére fogom költeni.
Nem szólhat meg senki ezért!

2010. június 3., csütörtök

Süteményművészeti performansz


Éppen hogy csak eltelt egy év és lerúgtuk magunkról a sörkorcsolyákat, máris törhettük a fejünket (meg a diót) azon, hogy mi történjen az idei Arnolfini Művészeti Fesztivál gasztro-szekciójában. Az idei téma a "napló" volt, így a közönség azt a feladatot kapta, hogy olvasgassa e blog lapjain a süteményes részeket és szavazzon, hogy melyiket szeretné megkóstolni. Én pedig a fesztiválra megsütöttem a szavazás eredményét, figyelembe véve a népes vendégsereg létszámát. Persze mindezt megfelelően dokumentálva, azaz naplósítva. A győztes sütemény a zserbó és a mákos kocka lett, harmadik befutó a diós kocka volt.


A hét folyamán már elősütést végeztem, előfotózással, majd időben eljuttattam a fájlokat, hogy azokból papírképek készülhessenek. Betartottam a művészeti vezető utasításait, közeli képeket kért, nagy felbontásban, valamennyi munkafolyamatról. Félbetört élesztő, lisztszitálás, diótörés, tyúkpecsétes tojás, megfáradt sodrófa volt a téma. A fesztivál napjának reggelén még utolsót simítottam a csokibevonón és úgy tűnt, hogy órákig szeleteltem. A tálca egy asztali határidőnapló volt, így a közönség a fogyasztás után olvasgathatta a sütés körül forgó hét eseményeit. Kiolvasás után a tálcát ismét feltöltöttük.

A „süteményköltészeti produkció” alatt jól megfigyelhető volt a szakirodalomban már többször leírt választói magatartás, e szerint a szavazók utólag nem mindig emlékeztek arra, hogy eredetileg mire szavaztak, néhányan rossz néven vették, hogy az ő morzsáikat a demokrácia lesöpörte, viszont eredményhirdetéskor és kóstoláskor jóval többen sorakoztak fel a győztes mellett és tagadták, hogy a vesztesekre szavaztak volna. Tudjuk, hogy ez majd idővel megfordul, de akkor már nem marad egy szem sütemény sem!

2010. május 31., hétfő

Csárdavacsora

Aludni megy már a puszta,
lézeng benne két turista.
Hobbiszakács gyomra kordul
a csárdánál sarkon fordul.

Fordulni ott nagyon nehéz,
mert a Tisza igen merész.
Emelkedett nem egy araszt
Nyalja már a csárdateraszt.

De a blogger nagyot szökell
egy pincért majd fel nem öklel!
Száraz helyre leültetik
Rögvest ételt hoznak neki.

Előétel csalafinta:
hallal töltött palacsinta.
Benne van a resztelt halmáj
Ettől fordul majd a pedál!

Haltepertő, lilahagyma
házilag füstölt a harcsa.
Sokféle a halas leves:
Korhely, sima, filés, vegyes.

Délben épp csak csipegetett
Pásztorételt eszegetett:
Csülkös pacal, slambuc, bárány,
birkapörkölt volt a tálján.

Ó de hol van már az ebéd!
40 kilométer tán csak elég
hogy a kalóriabomba
legyen hatástalanítva?! (vagy nem?...)

A gátőr vizslatva ballag,
(nem Pelikán névre hallgat!)
Buzgárt és átfolyást keres
Közben integetni sem rest.

Bloggerünk - mint állatbarát
Megemeli ennen farát.
Simogat még kutyát, lovat,
eteti a szúnyogokat.

Alvás előtt kitekinte:
s tengert lát ott, teringette!
Még nem törte át a gátot.
Behúzza a hálózsákot.



Előzmények: "Csárdareggeli"