2010. április 27., kedd

Csárdareggeli





Amint felkél a kerek nap
Megcsillan a csárdaablak.
Fán pislog egy szürke kuvik
hobbiszakács bent aluszik.

Dehogy alszik, dehogy alszik!
Retináján át pitymallik.
Hajnalban már kolompoltak
kóbor szürke marha borjak.

Éhesek mind a tehenek,
a rackák is üvöltenek.
Pulik kapnak lábikrába
Csengős-nyakú barikába.

Bloggerünknek kordul gyomra,
nem maradhat így éhomra!
Kávéfőző nincsen nála –
iszik majd bent a csárdába'.

A menüben ott van tisztán:
reggelizzen itt a pusztán!
Egyen tojást, pirítóssal,
füstölt kolbászt, hagymát sóval.

Könyököl a hobbiszakács
csárdában ez bevett szokás.
Kicsit álmos, feje nehéz.
bőre színe nemes penész.

Persze éjjel nem aludott,
barátokkal kortyolgatott
előtte meg madárt lesett,
bejárt szikes ungot-berket.

Végre hozzák a reggelit
Rántotta ez? A mindenit!
Pálinka is jön még legott
abból egyet beharapott!

Csikós lovat szőrén megül
Szól a tanács bajsza megül:
„Tele hassal a tornácon
Ha jót akar, ne tornázzon!

Menjen inkább biciklizni,
Szikes úton kerekezni!”
Ágaskodik már a bicaj
Hobbiszakács kurjant: „ihaj!”

„Gyere ráró, jó drótszamár
ugrassunk át most a Tiszán!
Legföljebb majd beléesünk
kérészek közt lesz sírhelyünk!”

15 megjegyzés:

Gabojsza írta...

:-)))

Gren írta...

A Hortobágy új poétája
Hosszú sorba borért állna
De a pusztán ingyen mérik
Pedig a szőlő nem ott érik.

Megoldódott most a nyelve
Ej bizony, de jól tette!
Mert nemcsak az eszperente,
Verselés az ő kenyere.

lúdanyó írta...

Csatlakozom Gabojszához :))

Vesta írta...

Szintén :))

lekvároskukta írta...

:)))))))))

"saját levében" írta...

Hortobágyon sok a fűzfa,
ott terem a rossz poéta.
De azt elregélem nektek,
nem egyedül ettem ott bent!

Kerékpáros hollandusok
Léptek oda asztalomhoz.
Krhrstrsjtklrp! – mondták
Adjon Istent feleltem rá.

Az alföld az ő terepük
Hegymenethez nincs erejük.
Hátha mégis jön egy lejtő
Legyen tele az a bendő!

Ági, aki főz írta...

:-)))))))))))))))))))))

ágota írta...

igen pihent állapotba'
látogatott meg a m/rúzsa!

csíki sándor írta...

Szikes úton fut a kerék.
Barázdában ül egy veréb.

Ám, ha mégsem ülne benne,
Verssorom is csak egy lenne.

"saját levében" írta...

:) megy ez, mint a kerék a csapásban!

Planet Susannia írta...

Hát ez zseniális.
Így az egész együtt.

spajzcetli írta...

Tisza vize zavaros,
blog szerzője takaros.

Csárda pincér Fridolin,
halat hozand vigyorin:

-Frissen főtt ez, LE-VÉ-BEN!
s csippentett a szemével…

Wienermädel + Co írta...

Das ist so schön, wo ist das ??

Liebe Grüsse

"saját levében" írta...

:) www.patkoscsarda.hu

Wienermädel + Co írta...

Danke, ich habe die Homepage gelesen, macht neugierig!

Liebe Grüsse